A 32. Tavaszi Emlékhadjárat Elhalasztva
Az isaszegi csata újrajátszásának lehetséges időpontját 2020. júniusára tették át.
Alul olvasható Szűcs Lóránd dandártábornok (Honvédelmi Minisztérium, Katonai és Társadalmi Kapcsolatok Főosztály, főosztályvezetője) továbbá Székely Tibor elnök (Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség) és Fülöp Tibor Zoltán a 32. Tavaszi Emlékhadjárat Rendezvényigazgatójának NYILATKOZATA
A dátumok pontosításáig alább az eredeti időpontokat jelenítjük meg.



április 3. péntek
11:00 1849 méteres emlékfutás iskolásoknak a Szent Márton kúttól a Szoborhegyig
április 4. szombat
11:30 Isaszegi kerékpáros emléktúra érkezése Kőbányáról, Kőbányai Önkormányzat, Kőbányai Torna Club, Vuelta Sportiroda szervezésében
18:00 A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ válogatott műveinek kiállításmegnyitója.
dr. Garda Dezső: Az Erdélyi fejedelemség és Gyergyó című két kötetes könyvének bemutatója – Művelődési Otthon
20:00 Táncház – Közreműködik a Barátos zenekar (Gyergyószárhegy), Boldi és bandája – Művelődési Otthon
április 5. vasárnap
18:00 Emlékest a Szabadságtörekvések Emléktemplomában – Református templom
Köszöntő: Gergely Szabolcs református lelkész
Közreműködnek: Barátos zenekar és Varga Katalin Eszter (ének, vers) Gyergyószárhegyről,
Gaudium Carminis Női Kamarakórus, Koszorúzás – történelmi katonai hagyományőrzők
19:00 Fáklyás felvonulás indul a Kőkereszthez
a Hadak Útja Lovas Sportegyesület, a történelmi katonai és népi hagyományőrzők felvezetésével.
Kőkereszt – Emlékest, közös tánc, zsíros kenyér, tea, forralt bor
Közreműködnek: A Gödöllői Club Színház művészei, Kékszivárvány Néptánccsoport (Gyergyóditró)
Barátos zenekar és Varga Katalin Eszter Gyergyószárhegyről
Csata Táncegyüttes, Csatangoló Tánccsoport, Csattanó Táncegyüttes, Isaszegi Asszonykórus
április 6. hétfő - Rendezvények
9:00-17:00 Az isaszegi csatát bemutató időszaki ólomkatona – kiállítás tekinthető meg a Múzeumban.
12:00-tól Szabadtéri játszóház, vásári komédiások, gólyalábasok, kirakódóvásár,
étel-ital jóféle falatokkal – Csatatér
13:30 Hagyományőrző Kelevézek koncert és népi hangszerbemutató – Csatatér
14:00 Gyerekcsata – Csatatér
14:30 Kolompos Zenekar – Jönnek a huszárok – interaktív gyermek koncert – Csatatér
15:45 Hagyományőrző katonai díszfelvonulás indul fúvószenekar felvezetésével a Városházától a csatatérre
16:00 ISASZEGI CSATA
Zenés-táncos lovas színházi előadás a Hadak Útja Lovas Sportegyesület és az isaszegi néptáncosok előadásában. Közreműködik a gyergyóditrói Kékszivárvány Néptánccsoport és az Isaszegi Asszonykórus – Csatatér
Katonai díszszemle
CSATABEMUTATÓ több száz lovas és gyalogos történelmi hagyományőrző részvételével
Honvédszobor – koszorúzás – történelmi katonai hagyományőrzők
Koszorúzások
Koszorúzási helyszínek: (április 6. hétfőn)
13:00 Múzeum – Isaszegi Múzeumbarátok Köre és a Klapka György Általános Iskola
13:30 Sportcsarnok – történelmi katonai hagyományőrzők
14:00 Katonapallag – Isaszegi Múzeumbarátok Köre és az Isaszegi Damjanich János Általános Iskola diákjai
15:00 Képesfa – Történelmi Vitézi Rend Isaszegi Alegysége
15:00 Szlovák kápolna – Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat és a Klapka György Általános Iskola
15:30 Városháza – emlékezés és koszorúzás – történelmi katonai és népi hagyományőrzők. Közreműködik: AMI fúvószenekara
április 7. kedd
9:00-12:00 Múzeum: „Föl-föl vitézek a csatára…” történelmi vetélkedő Klapka György születésének
200. évfordulója alkalmából az isaszegi általános iskolák 7-8. osztályosainak.

